A Kék Pont Alapítvány utcai akciója

Gát család Budapest

Kriszti

2014. november 23. - kovács gabi

kriszti.jpg„Volt az életemben egy olyan párkapcsolatom, a gyerekeim apukája után, hogy belefutottam és később derült ki, hogy  droghasználó és drogélvező, úgyhogy én voltam nagyon megverve,  megszúrva, voltam megvágva karddal, úgyhogy én tudom,  hogy mit okoz egy családon belül,  ha valaki drogos. (…) - Hogy sikerült tőle elválni? Megmondom, én bevállaltam, hogy agyonverjen idézőjelben. Én tudtam, hogy csak úgy szabadulok tőle, ha kiprovokálok egy veszekedést.”

Kriszti a FESZOFE-nél dolgozott titkárnőként, ( Ferencvárosi Szociális Foglalkoztató- és Ellátó Közhasznú Társaság ) most otthon van a kislányával, a négy hónapos Anikóval. A két nagyobbik gyermeke iskolába jár.  Körülbelül 12 éve lakik a Gát utca 10-ben. Folyamatosan tanul. Egészségügyi érettségije van, Egészségügyi operátor. Érettségi után elvégzett egy középfokú számítógépkezelői tanfolyamot, aztán OKj-és képzésben parkgondozást is tanult, most takarítás technológiával foglakozik. 

Szabina és Andrea

Csonka Szabina 4 éve roma mentor a Ferencvárosi Önkormányzatnál. Itt született a kerületben, 13 éves lánya  az V. kerületi Szabolcsi Bence Zeneiskolába jár . Szabina jóban van az utcán csellengő gyerekkel, gyakran szervez nekik nyári táborokat, különféle programokat. Másodállásban fodrászkodik is, hajvágás vagy éppen hosszabbítás közben mindenféle ügyeket intéz, a környékbeli nőknek, ha kell munkát is szerez, vagy épp Beyoncéra alakítja a frizurájukat. 

Szabina és Andrea.jpg

 

Dénes bá

Dénesbá.jpg „Cölikém mi a terved,  mi szeretnél lenni ha felnőtt leszel, ha nagy leszel, mire vágysz, egy jogosítványra,  egy családra egy autóra? - Dénes bá teccik tudni mire vágyom, hogy ne a folyosó végére kell kimenjek ha wc-re kell mennem, hogy meg tudjak egy héten egyszer fürödni ,ne csak lavórba.”

Berecz Dénes 20 éve lakik a Ferencvárosban, volt gyermekjóléti családgondozó, tanár, roma mentor, roma mediátor csoportvezető, most pedig a Szociális városrehabilitáció a Ferencvárosban projekt Családmentori irodavezetője.

Gát családi nap a mi utcánkban

Október 4. Gát családi nap, egészség nap.  A Gát utca 25. szám alatt a KÉK Pont ferencvárosi ambulanciájának udvarában, három hosszú asztal színes molinókkal takarva várta a környéken lakókat, a falakon kékpontos képek; Dávid Feco gyors akciómunkával alakította ki a semmihez sem hasonlító barátságos kékteriört.

Az egyik asztalnál alkohol és drogtesztek, kérdések és színes filcek, motyó, a másik asztalnál burek, mogyoró, és a frissen pucolt répa. 

Fenn az ambulancián klub szoba, tanácsadás, vérnyomás és vércukor mérés, HIV /AIDS és hepatitisz szűrés. A legnépszerűbb Ali doktor személyesen végzett vércukor mérő programja volt, de sokan, nagyon sokan a vérnyomásukról is tudni akartak.

Az udvarban folyamatosan szólt az zene, lehetett almát rágcsálni és málnaszörpözni, de a legfinomabb mégis az édes almás és meggyes burek volt, ami pillanatok alatt elfogyott, úgyhogy maradt a tombola és a fődíj, a Csillag kerékpár.  

jo.jpgjogát.jpg

 

István és Szilvi

 „Volt nekem egy olyan problémám május elsején, május 20-án majdnem elhunytam, pont akkor összevesztem a Szilviával és túladagoltam evvel a zene kábítószerrel….. úgy néz ki, mint egy fürdősó, olyan nagyságú szemekben és csillog, villog.  Az embereket olyan szinten megfordítja, tekergőznek az emberek úgy tőle, mintha kígyó lenne. Én nem csináltam ilyet, csak amikor majdnem elhunytam, abban a pillanatban, de én sose tudtam így tekergőzni. ” (István)

Szilvi és István 14 éve élnek a Gát utcában. Szilvi az egészségügyben dolgozik, István alkalmi munkákból él, valószínűleg ősztől a dzsumbujban dolgozik majd. Két kislányuk van, a nagyobbik VSD beteg (vele született szívfejlődési rendellenesség) kezdődő asztmával, a kisebb lány beszédfogyatékos, gyógyult asztmás.  

udv.jpg

Teri néni

Terike.jpg

Valahogy mindig a Thaly Kálmán utcából fordulok be a Gát utcába, ennek nincs semmi konkrét oka, szeretem ezt a  nevet Thaly Kálmán, ( Jókai másodunokatestvére, költő, tudós) és szeretem az utca sarki kávézóját is, ahol a vitrines ablakban örökké ugyanazok a régi indiános és Nemere István könyvek dőlnek jobbról balra.

A Gát utcában közben folyamatosan változik minden, épp csatornáznak, keskeny pallókon, centis réseken lehet közlekedni, az egész utca tehát felgyűrve, a szemközti, napos oldalon pedig a „Szociális városrehabilitáció Ferencvárosban, József Attila terv I. ütem” munkásai a házak homlokzatát újítják. Az üzletek hónapok óta zárva, nincs sminktanfolyam, teázni sem tudunk a különleges teaboltban, csak a fénymásoló és a printelő üzlet működik, szóval xeroxozni még lehet.

Ma, a nyolcvan éves Teri nénihez megyek, a Ferencvárosi Családmentori szolgálat egyik munkatársa, Forrás Eszter segített a találkozó megszervezésében. Teri néni tavaly költözött el az Gát utca 20-ból, most néhány sarokkal arrébb, egy új építésű házban lakik egy elképesztően nagy, belső kertes udvarral körülvéve. A folyósról jól látszódik a szemközti lakóépület is, és az a furcsa, toronynak látszó képződmény is, amit a gyorsnövésű lonc teljesen bekerített, bekebelezett és felfalt.

Jó dolgom van, most nem az utcán jövő-menő, elfoglalt, vagy kevésbé elfoglalt embereket szólítom meg biztató ügynök arccal, hanem előre tervezett, pontos helyre és címre megyek, ahol várnak és ahol felbukkanásom nem lesz nagyon ijesztő. Megérkezem, ebédidő, ennek ellenére Teri néni barátságos. Ül az ebédlőben egy fiatal szomszédasszonnyal, dohányoznak, beszélgetnek, a nappaliban megy a latin sorozat, a konyhában valami finom hús illata…

 2014. szeptember 8.

 

süti beállítások módosítása